Gyimesi Zsuzsa

Gyimesi Zsuzsa - kortárs magyar klasszicista művész  - Budapest

Az ókori görög művészet kortárs jelentősége a XXI század vizuális művészetében a  technológiai megújulás ellen pillére.  Gyimesi Zsuzsa figurális festészetének sztoikus képi megformálását és az idő relevanciáját tekintve, tiszta képi megfogalmazást mutat be.  

A szemléletmód és a szellemi újjászületés minden művében a belső átalakulás megszilárdulása.  

Az ókori görög művészet kortárs jelentősége a XXI. század vizuális művészetében nem elsősorban formai utánzásban, hanem szemléleti és etikai örökségében érhető tetten. A görög művészet alapelvei – az arányosság, a mértéktartás, az emberi lépték középpontba állítása és az időtlen rend keresése – ma is érvényes referenciapontként működnek egy olyan korszakban, amelyet a technológiai gyorsulás, a fragmentáltság és a vizuális túltermelés jellemez.

A XXI. század vizuális kultúrájában a technológiai megújulás – digitális képalkotás, mesterséges intelligencia, virtuális és kiterjesztett valóság – újra felveti azokat a kérdéseket, amelyekkel az antik görögök is szembesültek: Mi az ember helye a világban? Hogyan viszonyul a test az időhöz?, - és Miként ábrázolható az állandóság a változás közepette? A görög szobrászat "nyugodt nagysága" (Winckelmann értelmezésében) ma sok kortárs művész számára nem stílusmintát, hanem ellenpontot jelent a digitális képek múlékonyságával szemben.

Ebben a kontextusban különösen releváns Gyimesi Zsuzsa figurális festészete, amely nem narratív vagy expresszív túlzásokkal dolgozik, hanem a sztoikus szemlélet képi megformálására törekszik. A sztoicizmus – amely szorosan kötődik az ókori görög filozófiai hagyományhoz – az érzelmek fegyelmezését, az idő elfogadását és a belső rend megteremtését hangsúlyozza. Gyimesi figurái gyakran zárt, kontemplatív állapotban jelennek meg: testtartásuk, tekintetük és a kompozíció statikussága az antik szobrászat időtlen nyugalmát idézi, miközben egyértelműen kortárs érzékenységgel szólnak a jelenhez.

Az idő kérdése Gyimesi festészetében kulcsszerepet játszik. Nem a kronologikus idő, hanem a megélt, egzisztenciális idő válik láthatóvá: az a lassú, sűrű idő, amely ellenáll a technológiai korszak felgyorsult ritmusának. Ebben az értelemben művei párbeszédet folytatnak a XXI. század technológiai megújulásával is. Míg a digitális képek az azonnaliságra és a folyamatos frissülésre épülnek, Gyimesi festészete a maradásra, a szemlélődésre és a belső idő megtapasztalására hív.

Az ókori görög művészet kortárs jelentősége tehát Gyimesi Zsuzsa munkásságában nem ikonográfiai idézetekben, hanem egyfajta etikai és időfelfogásbeli kontinuitásban érhető tetten. A sztoikus képi megformálás révén festészete egyszerre reflektál az antik hagyományra és kínál kritikus alternatívát a XXI. század technológiailag vezérelt vizuális kultúrájával szemben. 

Ebben a feszültségben válik az ókori görög örökség nem múzeumi emlékké, hanem élő, aktuális gondolkodási keretté.