Twelve Art Biennale

Lőrincz Krisztina / Tunézia

Krisztina Lorincz/ Tunisia

Lőrincz Krisztina a világok utazója: nemcsak földrajzi értelemben járja be a távoli tájakat, hanem a belső emberi világok mélységeit is kutatja. Alkotásaiban egyszerre jelenik meg a kíváncsi felfedező és az érzékeny szemlélő, aki az élményeket nem pusztán megőrzi, hanem új, festői valósággá formálja.

Művészetének egyik fontos forrása az utazás. A különböző kultúrák, tájak, fények és atmoszférák mind lenyomatot hagynak képein. Egy-egy festményében visszaköszönhet a távoli vidékek színvilága, az idegen városok lüktetése vagy a természet csendje. Ezek az élmények azonban nem dokumentarista módon jelennek meg, hanem átszűrődnek személyes érzésein és emlékein keresztül, így a látvány belső élménnyé alakul.

Ugyanakkor festészetében legalább ilyen hangsúlyos a belső utazás motívuma. Az álmok, intuitív benyomások és lelki tapasztalások olyan kapukat nyitnak meg számára, amelyek túlmutatnak a hétköznapi valóságon. Képei gyakran idéznek meg meditatív vagy szimbolikus tereket, ahol a néző nemcsak szemlélő, hanem résztvevő is lehet: saját emlékei, érzései és asszociációi révén kapcsolódhat az alkotásokhoz.

A külső és belső világok találkozása adja művészetének különleges erejét. Festményei egyszerre hordozzák az utazás szabadságát, az ismeretlen iránti vágyat és az önismeret csendes mélységeit. Alkotásai így nem csupán képek, hanem vizuális naplók is — személyes élményekből, álmokból és felfedezésekből születő lenyomatok, amelyek a nézőt is saját belső utazására hívják.

Krisztina Lőrincz is a traveler between worlds: she not only explores distant lands in a geographical sense, but also delves into the depths of the inner human world. Her works reveal both the curious explorer and the sensitive observer, who does not merely preserve experiences but transforms them into a new, painterly reality.

Travel is an important source of his art. Different cultures, landscapes, lights, and atmospheres all leave their mark on his paintings. The color palette of distant regions, the pulse of foreign cities, or the silence of nature may all be reflected in a single painting. However, these experiences do not appear in a documentary style; rather, they are filtered through her personal feelings and memories, transforming the visual into an inner experience.

At the same time, the motif of inner travel is at least as prominent in her painting. Dreams, intuitive impressions, and spiritual experiences open doors for her that transcend everyday reality. Her paintings often evoke meditative or symbolic spaces where the viewer is not merely an observer but a participant: she can connect with the works through her own memories, feelings, and associations.

Dávid Ervin / A bomlás visszhangjai

Ervin David / Echoes of Decay

Dávid Ervin festő, képzőművész a David Art Galéria rezidens alkotója, alapító tagja a Fine ARTS Capital alkotói csoportnak. Képeiben olyan élmények és atmoszférák megörökítésére törekszik, amelyek egyszerre vonzóak és meghökkentőek, akár a természet végtelensége. Jelenlegi munkái kísérletező jellegűek, képein a hagyományos festészeti technikák, a fotográfia és a különböző digitális technikák kreatív ütköztetésének eredményei láthatók.

Ervin Dávid, a painter and visual artist, is a resident artist at the David Art Gallery and a founding member of the Fine ARTS Capital creative group. In his paintings, he seeks to capture experiences and atmospheres that are both alluring and startling, much like the boundlessness of nature. His current works are experimental in nature; his paintings showcase the results of a creative fusion of traditional painting techniques, photography, and various digital techniques.

Gyimesi Zsuzsa / Az idő múlik

Zsuzsa Gyimesi / Time goes by

A XXI. század vizuális kultúrájában a technológiai megújulás – digitális képalkotás, mesterséges intelligencia, virtuális és kiterjesztett valóság – újra felveti azokat a kérdéseket, amelyekkel az antik görögök is szembesültek: Mi az ember helye a világban? Hogyan viszonyul a test az időhöz?, - és Miként ábrázolható az állandóság a változás közepette? A görög szobrászat "nyugodt nagysága" (Winckelmann értelmezésében) ma sok kortárs művész számára nem stílusmintát, hanem ellenpontot jelent a digitális képek múlékonyságával szemben.

Ebben a kontextusban különösen releváns Gyimesi Zsuzsa figurális festészete, amely nem narratív vagy expresszív túlzásokkal dolgozik, hanem a sztoikus szemlélet képi megformálására törekszik. A sztoicizmus – amely szorosan kötődik az ókori görög filozófiai hagyományhoz – az érzelmek fegyelmezését, az idő elfogadását és a belső rend megteremtését hangsúlyozza. Gyimesi figurái gyakran zárt, kontemplatív állapotban jelennek meg: testtartásuk, tekintetük és a kompozíció statikussága az antik szobrászat időtlen nyugalmát idézi, miközben egyértelműen kortárs érzékenységgel szólnak a jelenhez.

In the visual culture of the 21st century, technological innovation—digital imaging, artificial intelligence, virtual and augmented reality—raises once again the questions that the ancient Greeks also grappled with: What is humanity's place in the world? How does the body relate to time?—and how can permanence be depicted amidst change? The "serene grandeur" of Greek sculpture (as interpreted by Winckelmann) serves today, for many contemporary artists, not as a stylistic model but as a counterpoint to the transience of digital images.

In this context, Zsuzsa Gyimesi's figurative painting is particularly relevant, as it does not rely on narrative or expressive excesses but strives to visually embody a Stoic perspective. Stoicism—which is closely linked to the ancient Greek philosophical tradition—emphasizes the discipline of emotions, the acceptance of time, and the creation of inner order. Gyimesi's figures often appear in a closed, contemplative state: their posture, gaze, and the static nature of the composition evoke the timeless serenity of ancient sculpture, while clearly speaking to the present with a contemporary sensibility.

Markó-Rádler Elvira / Pokol kapujában

Elvira Markó-Rádler / At the Gates of Hell

Markó–Rádler Elvira művészete a kortárs hiperrealizmus azon irányzatához kapcsolódik, amely nem pusztán technikai bravúrként tekint a festészetre, hanem a valóság mélyebb, pszichológiai és egzisztenciális rétegeinek feltárására használja azt. Festészete tudatosan vállalja a nagy elődök – mindenekelőtt Sándorfi István és Gottfried Helnwein – örökségét, miközben saját, autonóm képi nyelvet alakít ki a XXI. század vizuális és lelki kihívásaira reflektálva.

Sándorfi István festészetéből Markó–Rádler a könyörtelen önvizsgálatot, a test mint pszichikai tér ábrázolását, valamint a klasszikus festői fegyelem iránti elkötelezettséget örökli. Gottfried Helnwein hatása elsősorban a drámai feszültségteremtésben, a sérülékenység és a trauma képi megjelenítésében érhető tetten. Markó–Rádler azonban nem idéz, hanem továbbgondol: számára a hiperrealizmus nem végcél, hanem eszköz, amelyen keresztül a belső és külső világ konfliktusait láthatóvá teszi.

Elvira Markó–Rádler's art is linked to that strand of contemporary hyperrealism which does not view painting merely as a technical feat, but uses it to explore the deeper, psychological, and existential layers of reality. Her painting consciously embraces the legacy of her great predecessors—above all István Sándorfi and Gottfried Helnwein—while developing her own autonomous visual language that reflects on the visual and spiritual challenges of the 21st century.

From István Sándorfi's painting, Markó–Rádler inherits relentless self-examination, the depiction of the body as a psychic space, and a commitment to classical painterly discipline. Gottfried Helnwein's influence is most evident in the creation of dramatic tension and the visual representation of vulnerability and trauma. Markó–Rádler, however, does not merely quote but takes the concept further: for him, hyperrealism is not an end in itself but a tool through which he makes the conflicts between the inner and outer worlds visible.

Terdik Szilvia / Kifutó

Szilvia Terdik / Runway

Terdik Szilvia művészetének központi motívuma a szék, amely alkotásaiban messze túlmutat funkcionális tárgyi mivoltán. A szék nála nem egyszerű enteriőrelem, hanem hordozó: emlékezeté, identitásé és társadalmi szerepé. Minden egyes képen "helyzetbe hozza" a széket, mintha egy láthatatlan portré alanya lenne – a tulajdonos gyakran hiányzik, mégis jelen van. A szék formája, állapota, elhelyezése és környezete árulkodik arról, aki használta: hatalomról vagy kiszolgáltatottságról, intimitásról vagy elhagyatottságról, mindennapiságról vagy szimbolikus jelentőségről. Így a szék közvetítővé válik az ember és a világ között, egyfajta csendes tanúként mesél sorsokról és viszonyokról.

The central motif of Szilvia Terdik's art is the chair, which in her works transcends its functional nature as an object. For her, the chair is not merely an interior element, but a vessel: of memory, identity, and social role. In every single image, she "places" the chair as if it were the subject of an invisible portrait—the owner is often absent, yet still present. The chair's form, condition, placement, and surroundings reveal something about the person who used it: power or vulnerability, intimacy or abandonment, everyday life or symbolic significance. Thus, the chair becomes a mediator between the person and the world, a kind of silent witness narrating destinies and relationships.

Weide Ancsa /Boldog gyermekkor

Ancsa Weide / Happy childhood

A pop art hagyományát követve Weide Ancsa művei a tömegkultúra ikonográfiáját – rajzfilmszerű figurákat, reklámnyelvet idéző színeket, közismert kulturális utalásokat – használják fel. A különbség azonban abban rejlik, hogy ezek az elemek nem pusztán idézetként jelennek meg, hanem kritikai eszközzé válnak.
A popkultúrába ágyazottság itt kettős szerepet tölt be: egyrészt megkönnyíti a befogadást, másrészt éppen ezen az ismerősségen keresztül teszi láthatóvá a fogyasztói társadalom abszurditásait, az identitás árucikké válását, illetve a női test és szerepek vizuális kliséit.

Following in the tradition of Pop Art, Ancsa Weide's works draw on the iconography of mass culture—cartoon-like figures, colors reminiscent of advertising, and well-known cultural references. The difference, however, lies in the fact that these elements do not appear merely as quotations, but become tools of critique.

This embedding in pop culture plays a dual role: on the one hand, it facilitates reception; on the other, it is precisely through this familiarity that it reveals the absurdities of consumer society, the commodification of identity, and the visual clichés surrounding the female body and its roles.

Tenkes Brigitta / Átmeneti átalakulás

Brigitta Tenkes /Transistent metamorphosis

Számomra a festészet egy izgalmas felfedezés, amelyben a kép önmagától formálódik a létrehozás során, teljesen váratlan végeredményt hozva létre. Az absztrakt technikát választottam, mert véleményem szerint mindenkinek valami teljesen mást mutat. Leginkább a természetből merítek ihletet. Munkámban az áramló technikát alkalmazom, amely segít a természethez minél közelebbi hatást elérni.

For me, painting is an exciting journey of discovery in which the image takes shape on its own during the creative process, resulting in a completely unexpected final outcome. I chose the abstract technique because, in my opinion, it reveals something completely different to everyone. I draw my inspiration mainly from nature. In my work, I use the flowing technique, which helps me achieve an effect as close to nature as possible.

Balog Béla / Harlekin őszinte pillanata

Bela Balog / Harlequin's Moment of Sincerity

Balog Béla új média művészete a fotográfia és a digitális technológia mint képzőművészeti eszközök fúziójának magas szintű alkalmazását mutatja be. Ezek azonban nem csak technikai bravúrok, hanem a történeti mély elemzésben otthonosan mozgó művész elbeszélő alkotási is. Balog művészete minden tekintetben átgondolt és kiérlelt, gyakran személyes átélésen alapuló mély, olykor megrázó emberi eseményeket tárnak fel. Művészete egyfajta tündérmesébe burkolt elbeszélő vizuális megjelenéssel indult, ám a fejlődési ívet követve egyre radikálisabb kinyilatkoztatásokká érlelődött. Alkotásai irodalmi és történelmi alapokon nyugvó független felismerések, ugyanakkor emócióval bíró személyes elbeszélő történetek, kollektív jelentéstartalommal.

Béla Balog's new media art demonstrates a sophisticated fusion of photography and digital technology as tools of the visual arts. However, these are not merely technical feats, but also narrative works by an artist who is at home with in-depth historical analysis. Balog's art is thoroughly thought-out and refined in every respect, often revealing profound, sometimes harrowing human events rooted in personal experience. His art began with a narrative visual style wrapped in a kind of fairy tale, but as it evolved, it matured into increasingly radical revelations. Her works are independent insights grounded in literary and historical foundations, yet they are also emotionally charged personal narratives with collective significance.

Dávid Norbert / Világunk

Norbert Dávid / Our World

REZONACIA

A Rezonancia Tér mint művészi koncepció, egy tematikusan épülő életmű szemlélet kibontakozása. Személyes reflexió a belső tudat és a külső világ változásainak kapcsolódására és fejlődésére. Mély és elkötelezett hit a folyamatos művészi benyomás megörökítésére, ugyanakkor érzékeny reakciók a természet, valamint a világ dinamikájának absztrakt bemutatására. Folyamatos keresés a megismerésre, - és tiszta őszinte válaszadás a felfedezésekre, - és az ebből fakadó felismerés visszacsatolása az önelemzés szintjeire.

Nem csak önmegismerés, hanem kísérlet a tudat és az érzékek kitágításának világára a művészet erejével.

RESONANCE

The Rezonancia Space, as an artistic concept, represents the unfolding of an approach to a thematically structured body of work. It is a personal reflection on the connection and evolution between inner consciousness and changes in the external world. A deep and committed belief in the continuous documentation of artistic impressions, coupled with sensitive responses to the abstract representation of nature and the dynamics of the world. A continuous quest for understanding—and a pure, honest response to discoveries—and the feedback of the resulting insights into the levels of self-analysis.

Not merely self-knowledge, but an attempt to expand the realm of consciousness and the senses through the power of art.

Magyar Béla / 2000 óra

Bela Magyar / 2,000 hours

"Építész és grafikus...

...ez olvasható a névjegykártyámon; valójában nagyon grafikus vagyok építészként és nagyon építész mint képzőművész; Nem egyszerűen csak házakat, hidakat, mindenféle furcsa építményt rajzolok, hanem papírra építem őket, mivel tudom, hogyan működnek, aztán történeteket és meséket mesélek, a tollammal végigsétálok a városok minden sarkán. teremt.

Rajzaim témája Budapest, és általában a Város, a metropolisz. Madártávlatból, vagy belegabalyodva a szürreálisan organikus tégla-vas dzsungelbe, hol játékos, hol ironikus, általában fekete-fehér, hol színes. Amikor az emberek elhagynak egy várost vagy épületet, a természet lassan visszaveszi azt. De mi van akkor, ha minden fordítva történik, és életre kelnek az elhagyott városok, vasgerendák, téglafalú kémények, csővezetékek, és keverednek élő szervezetekkel?Műfaj, amelyben műveim születnek: vegyes technika; tollal és tintával papírra, majd módosítom, digitális tollal újraértelmezem az eredeti tervet, végül nyomatokat készítek."

"Architect and graphic designer...

...that's what it says on my business card; in reality, I'm very much a graphic designer as an architect and very much an architect as a visual artist; I don't just draw houses, bridges, and all sorts of strange structures—I build them on paper, because I know how they work—and then I tell stories and tales, walking with my pen through every corner of the cities.

The subject of my drawings is Budapest, and generally the City, the metropolis. From a bird's-eye view, or tangled up in the surreal, organic jungle of brick and iron—sometimes playful, sometimes ironic, usually black and white, sometimes colorful. When people leave a city or a building, nature slowly reclaims it. But what if everything happens in reverse, and abandoned cities, iron beams, brick chimneys, and pipes come to life and intermingle with living organisms?

The medium in which my works are created: mixed media; pen and ink on paper, which I then modify, reinterpret the original design with a digital pen, and finally create prints."

Ruth Schmidt / Sikk

Ruth Schmidt / Chic

"Művészeti gyakorlatom során arra törekszem, hogy túllépjek a látható világ puszta utánzásán, az élet láthatatlan aspektusaiban rejlő összetett érzelmek és gondolatok közvetítése a célom. Munkáim olyan egyetemes témákat ragadnak meg, mint a gyermeki hit, ragaszkodás, ember-ember között lévő érzések, Isten-ember közötti kapcsolat, elmúlás, reménység, szeretet, szerelem, fájdalom, humor. A gyakran szürrealizmusba is átnyúló szimbolista darabjaimon keresztül arra törekszem, hogy "vászonra vigyem a kimondhatatlant".

Festményeim személyes élményekből merítve belső világom bensőséges ábrázolásaként szolgálnak, mindegyik darab lelkem egy-egy töredékét képviseli. Henry Ward Beecher gondolata tökéletesen tükrözi művészetemet: "Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi vászonra." Munkám során arra törekszem, hogy a nézőkkel mély szinten kapcsolódjak, saját érzelmi tájaik gazdagságának felfedezésére és értékelésére ösztönözve őket."

"In my artistic practice, I strive to go beyond a mere imitation of the visible world; my goal is to convey the complex emotions and thoughts inherent in the invisible aspects of life. My works capture universal themes such as childlike faith, devotion, human emotions, the relationship between God and humanity, transience, hope, love, romance, pain, and humor. Through my symbolist works, which often border on surrealism, I strive to "bring the unspeakable to the canvas."

Drawing from personal experiences, my paintings serve as an intimate depiction of my inner world; each piece represents a fragment of my soul. Henry Ward Beecher's words perfectly reflect my art: "Every artist dips his brush into his own soul and carries his own heart onto the canvas." In my work, I strive to connect with viewers on a deep level, encouraging them to discover and appreciate the richness of their own emotional landscapes."

Vitos Irén /Az érzékek éjszakája

Irén vitos / Hedon night

A költészet és a képzőművészet kapcsolata az emberi kifejezés egyik legősibb és legtermékenyebb metszéspontja. Mindkét művészeti ág alapvetően az érzékelés, az érzelem és a gondolat megragadására törekszik, csupán eltérő médiumokon keresztül. Vitos Irén művészete jól példázza ezt az összefonódást: költői líra elemeit nem illusztrálja, hanem átülteti és újraformálja egy finoman hangolt vizuális nyelvben, ahol a kép nem a szöveg szolgálója, hanem annak egyenrangú, autonóm megfelelője.

A költészet és a képzőművészet közös alapja a jelalkotás. A költő szavakkal, a képzőművész formákkal, színekkel, ritmusokkal dolgozik, ám mindkettő metaforikus gondolkodást igényel. A szóképek – metaforák, hasonlatok, szimbólumok – vizuális megfelelőkre találnak a képi kompozícióban: egy színfeszültség, egy formai ismétlődés vagy egy ritmikus struktúra ugyanúgy jelentéshordozóvá válhat, mint egy verssor.

The relationship between poetry and the visual arts is one of the oldest and most fruitful intersections of human expression. Both art forms fundamentally seek to capture perception, emotion, and thought, albeit through different media. Irén Vitos's art exemplifies this intertwining: she does not illustrate elements of poetic lyricism, but rather transposes and reshapes them into a finely tuned visual language, where the image is not a servant of the text, but its equal, autonomous counterpart.

The common foundation of poetry and the visual arts is the creation of signs. The poet works with words, the visual artist with forms, colors, and rhythms, yet both require metaphorical thinking. Verbal images—metaphors, similes, symbols—find their visual counterparts in pictorial composition: a color contrast, a formal repetition, or a rhythmic structure can become just as meaningful as a line of verse.