Örömóda

Nincs raktáron

Örömóda

74 cm, olaj, vászon

Festményem Beethoven egyik legismertebb művéről, az Örömódáról kapta a nevét, melynek szövegét a német költő, Friedrich Schiller írta 1785-ben. A mű Beethoven 9. szimfóniájának negyedik tétele, négy szólistával, kórussal és zenekarral. Az Európa Tanács 1972-ben Európa himnuszává tette az Örömódát.

A mű arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a szeretet tulajdonságainak gyakorlása, mint például az odaadás, az elfogadás, a tolerancia, az önfeláldozás, az önzetlenség, a testvériség, valamint az örömöt egy szent és erőteljes dologként mutatja be, egy isteni szikraként, amely összehozza az embereket.

A festményem ez ihlette, de ezeket könnyedebb oldalról szerettem volna megközelíteni, ezért négy különböző, vicces arcú majmot használtam, amint az éneklésbe merülnek. Ezen a képen a különbségeik ellenére az egységet szimbolizálják. Ezzel a játékos ábrázolással hangsúlyozom, hogy a harmónia és a kapcsolat akkor virágozhat, ha humorérzékkel és elfogadással fogadjuk el a sokszínűséget. A majmok, jellegzetes megjelenésükkel és a közös örömteli pillanataikkal, kedves emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy a szeretet és az összetartozás túlmutat a különbségeinken. 

A FESTMÉNY ELKELT

0,00 Ft