Jelek és Jelképek, I. rész 

A festészet is kombinatív művészet. Analogikus, metaforikus. Utalásokkal és jelképekkel teli, mint a pszichológia. 

Luigi Guarnieri 

Két pont és egy görbe vonal. A világ legegyszerűbb grafikájának tűnik. Ez az apró szimbólum lett az online kommunikáció egyik legismertebb emblémája: a smiley. A smiley nélkül ma már szinte elképzelhetetlen egy messenger-beszélgetés vagy közösségi média poszt. Kevesen tudják azonban, hogy a smiley eredetileg nem internetes találmány volt, hanem egy egyszerű reklámgrafika az 1960-as években.

Harvey Ball, reklámszakembert bízták meg, hogy készítsen egy logót egy biztosítótársaság számára. Ball egyszerűen csak egy sárga papírra firkantotta az azóta híressé vált mosolygó fejet, amelyet a biztosító társaság a cégen belül egyszerű kitűzők formájában használt. A kitűzők nagy népszerűségnek örvendtek, azonban a cég nem védette le. Talán túl egyszerű volt ahhoz, hogy ez egyáltalán megforduljon a fejükben. Ball is csak 45 dollár prémiumot kapott a munkájáért akkor. 

"Legyen boldog a napod!"

Ám a smiley világhírneve a Spain fivéreknek, Murray és Bernard Spainnek köszönhető.

Ők nem voltak többek egyszerű kiskereskedőknél, akik ajándékboltot üzemeltettek. Felfigyeltek a smiley-s tárgyak kelendőségére, és akkor ütötték meg a főnyereményt, amikor rájöttek, hogy a smiley, mint védjegy, még nincs levédetve. A Spain fivérek nem is haboztak, azonnal elrobogtak a szabadalmi hivatalhoz, ami így kizárólagos szellemi tulajdonukká tette, "Legyen boldog a napod!" szlogennel együtt a smiley-t. A smiley-nak köszönhetően így ő belőlük lett milliomos, nem pedig Harvey Ballból. 

Hányszor is használod a smiley valamelyik formáját a messengeren naponta? :) 

A szimbólumok szinte észrevétlenül szövik át a mindennapjainkat. A jelek láthatatlanul irányítják az életünket, a jelképek a történelem fogaskerekén sem akadnak fenn, sőt sok esetben az idő érleli ki őket. Vizuális evolúció, ami alatt a jelképek, logók, brandek formálódnak. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy felismerjük, szabad-e behajtani egy utcába, merre találjuk a mosdót egy bevásárlóközpontban, vagy hogy valaki viccelődik-e velünk egy üzenet végére biggyesztett emoji alapján. Annyira hozzászoktunk ezekhez a vizuális jelekhez, hogy fel sem merül bennünk: vajon hogyan alakult ki a jelentésük, és ki döntötte el, hogy pontosan mit jelentenek?

Pedig a legtöbb ikonikus szimbólum mögött meglepően izgalmas történetek húzódnak meg. Sok esetben egy véletlen ötlet, egy gyors firka vagy egy apró kreatív döntés indított el világszintű kulturális hullámokat. Vannak jelek, amelyek évtizedek alatt váltak egyetemes nyelvvé, mások pedig hatalmas üzleteket építettek fel úgy, hogy alkotóik szinte semmit sem profitáltak belőlük. 

A Jelek és Jelképek, olyan ősi formulák szellemiségét is megidézik mint a proto (vagy őstörténeti írás) írás. A proto írás olyan vizuális szimbólumrendszer, amelyet az emberiség az igazi írás (a hangokhoz kötött betűk vagy szótagok) kialakulása előtt használt. Nem teljes nyelvi kifejezésre szolgált, hanem leggyakrabban konkrét tárgyak, mennyiségek vagy események (például termények nyilvántartása) megjegyzésére és továbbítására. 

Dósa Róbert kinetikus alkotása az idő rétegződését is modellezi, ahogy folyamatosan egymásra kerülnek az előre programozott ősi szimbólumok a huszonegyedik század digitális technológiájával.  

Benczúr Emese a változás állandóságát sűríti egyetlen alkotásba.  Változtathatatlan formában futtat egy olyan programot amiből semmilyen formában nem lehet kilépni. Természeti törvénnyel szembesít, ami jelek sorozatából és azok rendezéséből válik ikonná.

És ha már természet, akkor elkerülhetetlen, hogy megérkezzünk minden kreatúra kiötlőjéhez az emberhez és annak természetéhez.

El Kazovszkij: Kinek a természete ez a természet? című monumentális, 2002-ben készült alkotása, amely a művész ikonikus "Papírfríz I." alcímet viseli. A monumentális mű a tragikus sorsú, orosz származású Kossuth-díjas festőművész egyik legismertebb, színházi díszleteket és motívumokat idéző, összetett kompozíciója. A kép részletesen feltárja El Kazovszkij hermetikusan zárt, mitologikus univerzumát:

A mű alapvető kérdése – "Kinek a természete ez a természet?" – arra utal, hogy a természet itt nem harmonikus vagy idilli közeg, hanem rideg, színpadszerű díszlet, amely az emberi kiszolgáltatottságot és belső feszültséget tükrözi. A lecsupaszított torzók és a labirintusszerű építmények a magány, a sérülékenység és az elidegenedés érzetét erősítik.

A Jelek és Jelképek kontextusában nem csak Benczúr Emese, változtathatatlan-ról alkotott gondolatiságának folytatása, hanem óriási filozófiai jelentőséggel is bíró mű, kiváltképp, ha Emmanuel Kant és David Hume emberi természetről alkotott - egymásnak ellentétben álló - nézeteiéből vizsgáljuk. 

A mű világa jól összevethető David Hume emberi természetről alkotott filozófiájával. Hume szerint az embert nem elsősorban a tiszta értelem irányítja, hanem az érzések, benyomások és szenvedélyek. Úgy gondolta, hogy az emberi természet alapvetően bizonytalan és változó, ezért a világot sem tudjuk teljes bizonyossággal megérteni.

Ez a szemlélet visszaköszön a mű hangulatában is. A rideg, színpadszerű tér és a lecsupaszított torzók nem egy harmonikus, racionálisan rendezett világot mutatnak, hanem egy belső feszültségekkel teli, bizonytalan közeget. A "Vándordodzson" alakja is olyan emberként értelmezhető, aki kiszolgáltatott saját érzéseinek és tapasztalatainak, miközben próbál eligazodni a körülötte lévő zavaros világban.

Hume szerint az ember identitása nem állandó és egységes, hanem folyamatosan változó benyomások összessége. A torzók és a töredezett emberi alakok ezt a széthulló, bizonytalan emberképet erősítik. Míg Kant az ész és az önálló gondolkodás erejében hitt, Hume inkább az ember törékenységére és érzelmi meghatározottságára helyezte a hangsúlyt — a mű  így egyszerre ellenpontoz, ugyanakkor állásfoglalás is. 

A rideg, színházi díszletként megjelenő természet azt sugallja, hogy a környezet már nem harmonikus és racionálisan megérthető tér, hanem bizonytalan és elidegenítő közeg. Ez szembeállítható a felvilágosodás optimista világképével, amely hitt az észben, a rendben és az ember fejlődésében. A labirintusszerű építményekben a modern ember hiába keresi a szabadságot és az önmegértést, gyakran elveszettnek és kiszolgáltatottnak érzi magát.  

A kép időről időre felbukkan a hazai kortárs képzőművészeti aukciókon és kiállításokon (mint például a Virág Judit Galéria vagy a Várfok Galéria kínálatában), mivel a kritikusok és gyűjtők a művész munkásságának egyik legösszefoglalóbb főműveként tartják számon.

A kép jelenleg a Kacsuk Gyűjtemény darabja.