A festőállványtól az otthonodig.

A "kérdés" már régóta foglalkoztat. Kiváltképp amiatt is, mert művészként van némi beleszólásom bizonyos alkotói folyamatokba. Vizuális kultúránk amit megteremtettünk, nem is hinnénk mennyire befolyásolja életünk mindennapjait. Amit látunk elemi erővel hat ránk. - még ha nem is érzékeljük rögtön a jelentőségét. Nem csak a gondolkodásunkra van hatással, hanem az érzelmi világunkra is. Ahogy mondják: - annak az öt embernek az átlaga vagy akikkel körülveszed magad. - Így az sem elhanyagolható szempont, hogy szellemi és lelki fejlődésünk tekintetében, milyen képekkel, milyen vizuális tartalmakkal "vesszük körül" magunkat. Történeteink képekben való megjelenítése évezredekre nyúlik vissza. Akkor a mai túlcsorduló vizuális rengetegben, hogy lenne mindegy, hogy milyen képekkel és színekkel vesszük körül magunkat. Japánban például a színek elnevezésének is története van (IRO) ami leírja azt az emléket ahol és amikor az a szín felbukkant. Akár egy térben és időben megjelenő koordinátarendszerben, de mégis emberi módon.

Megkérdeztem a hároméves kislányomat, mi a kedvenc színe. Azt válaszolta: "naplemente". Ez 25 évvel ezelőtt történt. Mindig is művész volt.

Ha egyetlen szín olyan történetet mesél el nekünk ami soha nem ismétlődik meg - de az emléke hosszan bennünk él - akkor kiváltképp nagy jelentőséggel bír életünkre egy - egy olyan műalkotás amely adott esetben színek garmadáját vonultatja fel és minden egyes ecsetvonásnak, gesztusnak jelentősége van.  Egy ecsetvonásból újabb ecsetvonás lesz, a színek lassan egymásra épülnek, a festék rétegről rétegre mélyül. A művész hosszú órákat, napokat, néha heteket tölt egyetlen vászon előtt, míg egyszer csak elérkezik az a pillanat, amikor már nincs mit hozzátenni. A festmény elkészült. De még mindig a műteremben áll. Ott, ahol megszületett. Ott, ahol minden ecsetvonás emlékezik arra a csendre, amelyből létrejött.

Sokan azt hiszik, hogy itt ér véget az alkotás története. Pedig valójában ekkor kezdődik.

A festőállványtól az otthonodig

Minden alkotás megtalálja a maga helyét.

Egy festmény mindig keresi a gazdáját, mivel nem mindenki ugyanazt látja benne. 

A fáma szerint Malevics - Vörös négyzet című festménye előtt a legtöbb látogató csak elsétált, ám egy japán kislány hosszan nézte azt és potyogtak a könnyei...

... Ugye elgondolkodtató? 

Van, aki csupán színeket lát. Van, aki formákat. Mások egy emléket. Egy érzést. Egy rég elfeledett gondolatot. Ezért hiszem, hogy egy kortárs műalkotás nem egyszerűen gazdára talál. Hanem kapcsolatot teremt. Amikor valaki hosszabb ideig néz egy festményt, valójában saját magával kezd beszélgetni. Megvalósul egyfajta rezonancia. - És ettől válik személyessé. - az otthon ekkor több lesz, mint egy tér.

Sok enteriőr tökéletesen berendezett. Gyönyörű bútorok. Precízen megválasztott anyagok. Kiváló világítás. Mégis hiányzik belőlük valami. A karakter. A személyiség. Az a pont, amely köré az egész tér szerveződni kezd. Egy festmény képes erre. Nem azért, mert kitölti az üres falat. Hanem mert jelentést ad neki. A tér innentől nem csupán szép. Hanem emlékezetes.

Egy műalkotással együtt élni egészen más. Nem ugyanúgy nézünk rá reggel, mint este. Másként szól hozzánk télen, mint nyáron. A változó fények új részleteket mutatnak meg. A hangulatunk új jelentéseket fedez fel benne. A festmény velünk együtt él. Nem marad ugyanaz. Ahogyan mi sem. Talán ezért olyan különleges a kortárs művészet. Nem lezárt történetet mesél. Hanem teret hagy arra, hogy minden nap újraértelmezzük.

A festőállványtól az otthonodig.

A Dávid Galériában minden műalkotásnak van egy története. Mi szeretnénk ezt a történetet végigkísérni. Megmutatni azt a pillanatot, amikor még a műteremben áll. Azt a pillanatot, amikor először kerül kiállításra. Azt a pillanatot, amikor valaki megáll előtte. És végül azt a pillanatot, amikor elfoglalja a helyét egy otthon falán. Mert hisszük, hogy minden alkotás megtalálja a maga helyét. És amikor ez megtörténik, nemcsak egy fal gazdagodik. Hanem az a tér is, amelyben az emberek élnek.

Ennél fogva, kortárs képzőművészeti alkotással együtt élni több mint dekoráció. Egy döntés arról, hogy milyen gondolatokkal, milyen érzésekkel és milyen történetekkel szeretnénk nap mint nap együtt élni.

Ez az a pillanat amikor a művészet az élet részévé válik. Az életed részévé.